Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság januárban kilép az Európai Unióból (EU). Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint ugyanakkor új kilépési megállapodásra és népszavazásra van szükség. Johnson és Corbyn az ITV kereskedelmi televízió által meghívott 200 fős, reprezentatív módon kiválasztott közönség kérdéseire válaszolt a december 12-ére kiírt előre hozott parlamenti választás kampányának kedd este megrendezett első televíziós vitáján.
Johnson: Érvényesüljön az emberek akarata
Boris Johnson szerint az Egyesült Királyság a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) január 31-i határnapján mindenképpen kilép az EU-ból, mivel megvan a kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodás. Hozzátette: a megállapodást a Konzervatív Párt mindegyik képviselőjelöltje támogatja. Johnson az 50 perces élő tévévitában hangsúlyozta: a decemberi választásra csak azért van szükség, mert az eddigi „bénult” parlament – amelyben sem a Konzervatív Pártnak, sem más frakciónak nem volt abszolút többsége – elutasította a Brexitről hozott népszavazási döntés végrehajtását.
A kormányfő szerint az emberek – akár a bennmaradásra, akár a kilépésre voksoltak a 2016 júniusában tartott referendumon –most már szeretnék, ha az ország a Brexit-folyamat végére jutna. Boris Johnson a vitában többször is azzal vádolta Jeremy Corbynt, hogy a munkáspárti vezető Nicola Sturgeon skót miniszterelnökkel, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetőjével lépne koalícióra, és lehetővé tenné, hogy a skóciai SNP-kormány már jövőre újabb népszavazást írjon ki a skót függetlenségről.
Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást Skóciában, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. Johnson szerint Corbyn a Brexitet is még tovább halasztaná, hiszen újabb népszavazást tartana jövőre a brit EU-tagságról is.
Jeremy Corbyn a televíziós vitában megerősítette, hogy ha a Labour kormányra kerül a választás után, három hónapon belül újratárgyalja a Brexit-megállapodást, hiteles új kilépési egyezményt köt az Európai Unióval, és ezt hat hónapon belül népszavazásra bocsátja. Corbyn szerint ezen a referendumon a választási lehetőségek között lesz az is, hogy az Egyesült Királyság maradjon az EU teljes jogú tagja.